Freddie – ismét nemzetközi közönség előtt


Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie a budapesti repülőtéren is megérintette az embereket kisugárzásával, sármjával és tehetségével. A reptéri minikoncert-sorozat legújabb fellépője profi hangzást és kiváló hangulatot varázsolt a SkyCourtban várakozó utasok számára. A koncert után az idei sikerekről, az utazásról és jövőbeli tervekről beszélgettünk a győri énekessel.



- Tudom, hogy elég sok fellépésen vagy túl az idei évben, de a reptéren koncertezni talán más, mint az eddigi helyszínek!
Mindenképpen különleges volt ez a helyszín, még soha nem hallottam olyan koncertről, ami egy reptéren lett volna. Mindig nagy öröm, ha élőben zenélhetünk, annak pedig különösen örülök, hogy ezt egy ilyen rendhagyó helyen is átélhettem. Pillanatnyi csodát teremthettünk azzal, hogy az utazás és a készülődés miatt kicsit stresszesebb embereket rá tudtunk venni, hogy megálljanak és belehallgassanak a produkciónkba. Valójában ez a zene varázsa.

- Ahogy hallgattalak benneteket, több külföldi utas is felőletek érdeklődött. Ismerősnek találtak, de elsőre nem ugrott be, hogy hol is láthattak már téged/benneteket!
Ez nagyon érdekes. Két olyan közösségi profilom van, ahol a zenekar, illetve személy szerint én is aktívak vagyunk. Az egyiken a követőink háromegyede külföldi. Persze az egyik profil angol nyelven íródik, éppen azért, hogy a külföldiek is magukénak érezhessék. Magyarországon nem jellemző, hogy az embert a külföldiek is észreveszik, így nagy lehetőség volt az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvétel, ahol kivívtuk ezt a figyelmet.

- Te egyébként hogy állsz az utazással? Gyakran mész külföldre, illetve van kedvenc, vagy éppen álom úticélod?
Nem vagyok egy nagy világutazó. Számomra már az is egy komoly és nehéz döntés volt, hogy Győrből, ahol születtem, felköltözzek Budapestre. Az idei év tavaszáig nem is ültem repülőn, így elég stresszes volt az első utam, de természetesen minden rendben folyt. Nem mondom, hogy elsőre a kedvenc közlekedési eszközömmé vált a repülő, nyilván ehhez több időnek kell eltelnie. Persze mindenkinek vannak álom úticéljai, ahová csak repülővel lehet eljutni. Meglátjuk, hogy mit hoz az élet, hiszen akár egy külföldi fellépés miatt is adódhat úgy, hogy újra repülőre kell ülnöm, és már egészen más szemmel fogom látni.

- Egy nagyon húzós év van mögöttetek, rengeteg koncerttel és egy vadonatúj lemezzel. Mire számítasz a közeljövőben?
Nagyon kemény nyáron vagyunk túl. Volt olyan hét, amikor 5-6 fellépésre is meghívtak bennünket, miközben a lemezen is dolgoztunk, amely végleges formában november közepén jelent meg. Persze ahogy egy dalnak, úgy a lemeznek is van egy érési ideje. Sokszor hónapok is eltelnek, mire igazán beivódik a közönség tudatába, fülébe. Ugyanakkor a lemez felfutása könnyebben fog menni talán, hogy már több dalunk is sikerrel ment a rádiókban. Mindennek jövő tavasszal láthatjuk majd a hatását. Végre elértük azt, amit mindig szerettem volna, hogy ne feldolgozásokkal, hanem a saját dalainkkal léphessünk fel. Persze azok az idők is örömteliek voltak a számomra, de nagyon hiányzott, hogy a saját dalaimat tudjam énekelni. A zenekarban mindannyian nagyon szeretjük a költészetet, így fontos volt, hogy a dalaink különleges szöveggel készüljenek. Ez azonban azt is eredményezi, hogy néhány dalnak nem a legkönnyebb a nyelvezete, így többször meg kell hallgatni, hogy megértsük a mondanivalóját. De mi pontosan ezt szerettük volna. Szeretnénk mondani is valamit, még ha ez azt is jelenti, hogy több idő kell egy-egy dalnak a beéréshez.

- Mik a terveid a karácsonyi időszakra, illetve a következő évre?
A karácsonyi időszak családi körben fog telni. Nagyon várom már ezt a kis nyugalmat és csendet. Persze nem árulok el titkot azzal, hogy nagyon sok ötletünk van jövőre. Már most is születőben van több olyan dal, amit erősnek érzünk, de nem tettünk rá a lemezre. Januárra még adtunk egy kis pihenőt magunknak, de februárban megkezdjük a munkát a második lemezen. Azután nagyon várjuk a tavaszt, amikor igazán elindul a koncert szezon. Távolabbra én nem is nagyon szeretek nézni, mindig a következő lépcsőfok az, amire koncentrálunk.



Megjelent: 2016. december 29. - Budapest Airport



Kapcsolódó oldalak:
Képek - koncert a reptéren
PIONEERS - első album
Eurovízió




lap teteje