Két hónapig az ágyat nyomta Freddie

Freddie-nek komoly problémát okoz a gerincsérve. Két hónapig fel sem tudott kelni az ágyból, de hála a természetes gyógymódnak, napról napra jobban van. A fekvés miatt fodrászhoz sem jutott el, így megnőttek göndör fürtjei.

Az előző évekhez hasonlóan Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie idén is a helyszínről, Tel Avivból közvetíti majd az idei Euróvíziós Dalfesztivál elődöntőjét és döntőjét Rátonyi Krisztával.

– Nagyon megszerettem ezt a közeget. Úgy érzem, az évek alatt rengeteget fejlődtem, és már nem ijedek meg a váratlan szituációktól. Élvezem a műsorvezetést, és a kommentátori feladatot. Szívesen vállalnék a jövőben is hasonló felkéréseket – árulta el Freddie a Lokálnak. A 29 éves énekes fájdalmas hónapokon van túl.



– Két hónapig csak feküdtem a gerincsérvem miatt, a koncertjeimet is le kellett mondanom. Hosszadalmas kezelésen vagyok túl, de már sokkal jobban érzem magam, és fokozatosan terhelem a hátamat. Már fellépéseim is vannak, de figyelnem kell arra, hogy ne erőltessem meg magam. Hiszek a természetes gyógymódokban, ilyen terápián vettem részt. Mindenképpen szerettem volna elkerülni a műtétet, és szerencsére az orvosok sem látták indokoltnak. Mindenki bizakodó, és azt mondták, kicsi az esélye, hogy a jövőben kiújul – mondta A Dal műsorvezetője, aki a keddi sajtóeseményen teljesen új frizurával jelent meg.

– A gerincproblémáim miatt nem jutottam el fodrászhoz, és megnőtt a hajam. Majd egy fotózáson azt mondták, jól áll. A környezetemnek és nekem is tetszik, úgyhogy most így hagyom.

Pápai Joci hetedikként lép színpadra

Az Eurovíziós Dalfesztiválon 2017 után ismét Pápai Joci képviseli hazánkat. Az énekes a május 14-én, az első elődöntőben hetedikkén lép majd színpadra, a döntő pedig május 18-án lesz. A dalfesztivált az idén is élőben követhetjük a Duna Televízió és a Duna Worldön.



Megjelent: 2019. május 2. - Lokál / Kiss Nóra



LAP TETEJE