Új fejezet kezdődik Freddie életében:

ovival és Sztárban Sztárral robban be a szeptember


Az énekes életében hatalmas változás következik be szeptembertől, hiszen immár mindkét gyermeke óvodás lesz. Freddie számára nem csak ez hoz nagy változásokat, hanem a Sztárban Sztár All Stars új évada is.

Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie számára az idei ősz igazi mérföldkő lesz. Miközben a családi életében új korszak kezdődik, a Sztárban Sztár All Stars következő évadának versenyzőjeként is komoly feladatok várnak rá.


Freddie és felesége számára rég nem tapasztalt időszak kezdődik szeptembertől, hiszen gyermekmentes délelőttök elé néznek (Fotó: Szabolcs László)


Freddie gyermekei új lépcsőfokhoz értek

Freddie családja számára a szeptember különleges időszakot tartogat: második gyermeke, Ármin is óvodás lesz, csatlakozva nővéréhez, Lénához.
"Ez óriási változás, mert négy év után először tapasztaljuk meg, milyen az, amikor szabad délelőttünk van." – meséli nevetve Freddie, aki szerint ez nemcsak több energiát, hanem még jobb szülői jelenlétet is eredményez majd. Freddie felesége Dóri és ő úgy érzik, a gyerekek egymás mellett könnyebben veszik majd az új közeg kihívásait, hiszen Léna segíthet öccsének a beilleszkedésben. „Már többször voltunk együtt az oviban, segítettünk füvet nyírni, locsolni, így Ármin számára sem lesz teljesen idegen a hely” – teszi hozzá.

Fehérvári Gábor Alfréd gyerekeinek kapcsolata azonban cseppet sem unalmas: "Túl jól kijönnek egymással, ami azt jelenti, hogy a legrosszabbat hozzák ki egymásból – de persze a legjobb értelemben." – nevet Freddie. Amikor együtt vannak, hajlamosak belelovalni egymást a zsiványságba, külön viszont igazi angyalok.

Freddie úgy gondolja, ebben a mezőnyben nem az a kérdés, hogy a hangok a helyükön lesznek-e (Fotó: Szabolcs László)


Nem a tökéletesség, a szórakoztatás a cél

A magánéleti változások mellett szakmailag is izgalmas hónapok várnak rá. Freddie a Sztárban Sztár All Stars 2025 szeptember 7-én induló műsorának versenyzőjeként tér vissza a színpadra.
"Nem a verseny része foglalkoztat, hiszen mindenki tud énekelni. Sokkal inkább az a célom, hogy élvezzem és szórakoztassak." – mondja. Szerinte a legnagyobb kihívás az átalakulás: elengedni a görcsösséget, nem a tökéletességre törekedni, hanem átvenni az eredeti előadó mozgását, manírjait és hangszínét.

Különösen a női előadók megformálása jelent számára próbát. "Emlékszem, amikor Zséda voltam, borzasztó kellemetlenül éreztem magam, de a közönség értékelte az igyekezetet." – meséli. Idén sem lesz könnyebb, de már tudja, hogy a felszabadult, őszinte előadás az, ami igazán megérinti a nézőket.

Így az idei ősz Freddie számára nemcsak az új műsorban, hanem otthon is egy új, izgalmas fejezet kezdetét jelenti.



Megjelent: 2025. augusztus 16. - metropol / K.G.



LAP TETEJE