Fájdalommal küzd Freddie

Óriási fájdalmai ellenére is kiutazik az eurovíziós dalversenyre Fehérvári Gábor Alfréd. A gerincsérvvel küzdő énekes kommentátorként tudósít az eseményről.

Új frizurával, szelíd mosollyal, de sántikálva fogadta a média munkatársait a keddi sajtótájékoztatón Freddie, aki – ahogy azt a Bors elsőként megírta – műtét helyett gyógytornával kúrálja gerinc­sérvét. Koncertjeit lemondva nemrég többhetes rehabilitációra vonult el, hogy csillapítsa fájdalmait, mert a 64. eurovíziós dalfesztivál egyik kommentátoraként ismét komoly feladat vár rá Tel-Avivban.

– Május 12-én, vasárnap indulunk, és egy hétig leszünk kint Rátonyi Krisztával – kezdte Freddie, akin jól látszik, koránt sincs a topon. És bár nem akart panaszkodni, derékfájdalmai okozta bicegését, lábfájását nem tudta palástolni.



– Fáj a lábam, elég fáradékony vagyok, de jobban vagyok. Naponta négyszer-ötször tornázom, a nagy visszatérés viszont még odébb van. Koncertjeiről is faggattuk az énekest, aki a rajongók örömére a májusi fellépéseket már szeretné megtartani.

– A márciusi, áprilisi koncerteket le kellett mondanom, de májusban már igyekszem eleget tenni az összes felkérésnek. Szeretnék már színpadra állni, és úgy érzem, képes leszek rá – tette hozzá.



Megjelent: 2019. május 2. - borsonline.hu




Kapcsolódó oldal:
Eurovízió 2019


LAP TETEJE