ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK
A nézettségi rekordokat döntő
megújult első évad
sikerei után még ugyabban az évben, 2022 őszén visszatért a képernyőre a
második évad és 2023. november 25-től újra műsoron,
ezúttal a harmadik évaddal szombat
esténként a tévénézők egyik kedvenc szórakoztató, zenés műsora.
A Csináljuk a fesztivált! új adásaiban ismét zenei korszakok adják a tematikát.
A műsorformátum lényege maradt, azaz napjaink ikonjai és sztárjai dolgozzák fel a korszakok slágereit egészen a 2010-es évekig.
A műsor előző évadához hasonlóan két nagyszabású különkiadás is várja idén is a nézőket, azzal a különbséggel, hogy most mind a karácsonyi adás (lírai dalok), mind pedig a szilveszteri adás (bulislágerek) versenyprodukciókkal jelentkezik, de mindkét adásból csak 3-3 produkció juthat tovább az elődöntőkbe.
A zsűri és a stúdió-közönség pontjai alapján (1-től 10-ig adható pontszám) juthatnak tovább a produkciók. A korszakok adásaiból (60-70-es évek, 80-as évek, 90-es évek, 2000-2010-es évek) 6-6 dal jut tovább a 3 középdöntőbe, míg a tematikus adásokból a fent említettek szerint 3-3 dal, így áll össze a három elődöntő harmincas mezőnye. Az elődöntőkből szintén 3-3 dal jut a döntőbe, de újításként lesz egy 10. dal is, melyet a további 21 produkcióból a zsűri választ ki.
A szavazás menete megváltozott: a produkciók elhangzása után csak a közönség pontjai lesznek nyilvánosak, a zsűri titkosan szavaz és az adás végén derül csak ki, hogy ki mennyi pontszámot adott az egyes daloknak, kialakítva így az adott este végső sorrendjét.

ZSŰRI
A látványos zenés műsor zsűrijében is történt változás.
Korda György és Balázs Klári, Frenreisz Károly, Feke Pál és Nagy Bogi mellé a színésznő, EMeRTon és Honthy-díjas musicalénekes Janza Kata csatlakozik, hogy hétről-hétre értékelje a szuperprodukció előadóit.
A hetedik zsűritag szerepét idén is a nézők öltik magukra, akik a helyszínen szavaznak.

MŰSORVEZETŐK
A nagyszabású show-műsor két házigazdája ezúttal is Rókusfalvy Lili és Fodor Imre.
Fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
Fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
NÉZZ AZ ÉG FELÉ
Senkivel össze nem téveszthető hangjával a rock, a jazz, a blues, a funky és a soul meghatározó hazai képviselője.
Bejárta az egész világot, évtizedek óta énekel és „Isten ajándékának tartja a hangját”, ami a mai napig stúdió készen működik.
A színpadon ismét egy dal, amiről szinte egyetlen előadó jut eszünkbe. Horváth Charlie,
Nézz az ég felé című Lerch István és Horváth Attila szerezte dalával a színpadon Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie!
LÍRAI DALOK (karácsonyi adás)
A dal adásgyőztesként jutott tovább az elődöntőbe.
VIDEÓK: Nézz az ég felé - kisfilm és produkció
KÉPEK: hamarosan

A dal ezúttal másodmagával, de szintén adásgyőztesként jutott tovább a döntőbe.
VIDEÓK: Nézz az ég felé - kisfilm és produkció
KÉPEK: hamarosan
A CSAF 3. évadának győztes dala.
A közönségtől (négyes holtversenyben) 58 pontot kapott a dal, míg a zsűritől 54-et, így összesítésben 112 ponttal a döntő legjobbja lett és Freddie emelhette magasba a győzelemért járó trófeát.
Nagy szeretettel gratulálunk!